A sötét éjszaka őrülete, amikor csak a lépted kopog a macskaköveken, és tudod, hogy egyedül vagy, de mégis érzed, hogy valaki figyel, és érzi a rémületedet. Ez a valaki bárhonnan leselkedhet rád, bármikor lecsaphat, és azt tehet veled, amit csak akar. Féltél már igazán, egyedül a kihalt utcán? Rettentél már össze, ahányszor a sarkad koppant egyet a nedves köveken? Bolondnak tartottad akkor magad? Nevettél már a gyerekes félelmeken? És mi történt akkor, amikor már elkezdtél megnyugodni? Hazaértél biztonságban? Otthon átölelt a kedvesed? Vagy egyik pillanatról a másikra az eddig egy cipőkoppanás kettő lett? Mintha visszhangot verne a ház faláról. De ha visszhang lenne, eddig is hallani lehetett volna. Vagy hallottad, de nem fogtad föl?

A baljós második koppanást egyre jobban és élesebben el lehet különíteni. Már nem csak félsz. Rettegsz. Megtorpansz. Egy lépés hallatszik még, majd csak az éjszaka szinte tapintható csöndje feszíti a dobhártyádat. A pupilláid kitágulnak, gyorsabban lélegzel, a szíved majd kiugrik a helyéről, leheleted meglátszik a rideg és közönyös lámpa fényénél. Mintha valami lebbenne, egy köpeny, egy rongy darab, egy árnyék. Körbefordulsz, hirtelen, gyorsan. Úgy érzed magad, mint egy olcsó rémregény egyik szereplője. Az, aki soha nem akartál lenni. Nem látsz semmit, csak a házak vak ablakai bámulnak rád vissza üresen, érzelmek nélkül.

Újra elindulsz, lassan, óvatosan. Egy kis eltéréssel a másik is megindul. Már tudod, hogy ott van. Ha nagyon figyelnél, a lélegzését is hallhatnád, de a szíved úgy dübörög, hogyha a nyakadba lihegne, talán azt sem hallanád meg. Hirtelen, lépés közben fordulsz meg, és szembetalálod magad Vele. Magas, jól öltözött és mosolyog. Nem kedvesen, se aranyosan. Sose gondoltad, hogy lehet ennyire kegyetlenül mosolyogni. Benne van a szemében az életed, és benne van a halálod is. Tudod, hogy nincs sok hátra számodra, nem ismer kegyelmet. Ismered Őt. Nincs esélyed. Hiszen Ő te vagy.

Olyan, mint te, ugyanúgy néz ki, de ha valaki látna titeket, arra se gondolna, hogy esetleg rokonok vagytok. Ő a te őrületed, a gyilkos árnyékod, aki éjszaka az emberek mögé lopakodva rabolja el a legnagyobb kincset, az életet. Álltok egymással szemben, te és az árnyékod. Ő mosolyog, te rettegsz.

Rád mutat, majd magára. Széttárja a karját, megpördül a sarkán és eltűnik egy szélrohammal, te pedig tudod, hogy a játéknak soha nincs vége. Visszajön és gyilkolni fog. Ez az élete… az életed… a halálod…