Továbbra is minden jog a Nénié =)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az emlék

Ül a kandalló előtt. A lángoló tűz fényénél olvassa a könyvet, és hirtelen dermedten mered a pár sorra a kötet egyik lapján. Nem akarja, de az emlékek örvénye magával ragadja egy olyan helyre, amit örökre el akart felejteni…

Képek… Ül a szoba sarkában és szorítja Macit. Soha nem volt neve, csak ennyi, Maci. Egy füle volt, az is rojtos, a karja helyén az anyag, ami benne volt, szinte kifolyt. Nagy volt, majdnem akkora, mint ő. Visszaemlékezve, nem a maci volt nagy, ő volt pici és vékony.

Régi, öreg mackó volt, viszont az egyetlen társ. Ha fázott éjjel, mindig hozzábújt, vagy ölelte magához, és akkor úgy érezte, biztonságban van, senki nem bánthatja, hisz van egy barátja, aki szereti őt. Maci.

A kép szélesedik… Most a kisfiú szemével lát újra, mint harminc évvel ezelőtt. Színes, nagy pacák könnyfátyolán át a szülei. Őket nézi és retteg. A nagyobb arca piros, szinte ijesztően az. Alkohol? Idegesség? Minden bizonnyal mindkettő. Bántja Anyát. Mindig bántja, és kiabál. Anya sohasem. Csak próbálja meggyőzni, lenyugtatni, hogy hagyja abba, higgadjon le. De apa nem érti. Sose érti meg, nem hallgat rá. A nagyobb paca (apa) most ránéz. Ő kipislogja szeméből a könnyeket, egy hat éves gyerek összes bátorságával, daccal néz a férfi szemébe, és csak szorítja Macit. Belőle gyűjt erőt. A tömés, pár régi rongy megadja magát, és észrevétlenül hullik a koszos padló felé. Észrevétlen? Nem. Semmi nem marad észrevétlen az Ő szemei előtt. Gúnyosan elmosolyodik, majd kitépi kezéből Macit. Nem akarja, hogy megfogja, nem akarja, hogy bántsa őt, de mindegy, nem tehet semmit. Azt se tudta megakadályozni, hogy Anyát bántsa. A férfi gúnyosan elmosolyodik, és a fiúcska szeme láttára tépi, szaggatja darabokra a barátját. Az ő egyetlen, félszemű és -fülű maciját. A darabkái, mind lassított felvételként esnek a földre, az az egyetlen, fekete gombszem még egyszer, utoljára rámosolyog gazdájára, majd eltűnik egy óriási cipő talpa alatt. A kisfiú arcán patakként folyik a könnye, nézi a darabkákat, cafatokat a földön, amik egykoron macija voltak. Kezébe veszi a megmaradt, és egyedül felismerhető mancsot és magához öleli. Már szinte nem is tudja, mi van körülötte, az őrült fájdalom szinte szétszakítja. Meghalt Maci. A barátja, a biztonsága, az ölelés, amire mindig, minden körülmények között számíthatott.

A szeme sarkából látja, apja elkezdi kifűzni az övét. Pontosan tudja, mi fog történni, bár ne tudná. Behunyja a szemét, nem akar látni semmi, nem akar hallani se, de a fülét nem meri befogni. A suhogást és édesanyja sikolyait hallva úgy érzi, mintha minden egyes ütés őt bántaná, szinte nem is akar élni tovább.

A férfi ül a kandalló előtt. A pislákoló tűz fényénél alig látja a verseskötetben azt a pár sort. Szeméből patakokban folynak a könnyek, pont úgy, mint harminc évvel ezelőtt. Újra a lapra néz, könnyein keresztül, szinte prizmákon át látja a pár sort, ami újra megmozdított benne valamit, amit eltemetett mélyen, a lelkében.

* Fodor Ákos